A bolognai hivatalosan elismert fajta, de ma valahogy kiszorult a köztudatból, így nem is olyan elterjedt. Története, akárcsak simaszőrű testvéréé, a máltaié, Dalmáciába nyúlik vissza. Már a nagyon korai időkben az előkelő hölgyek finom, inteligens luxuskutyájának számított.
Törzse átlagos, feje nem túl hosszú. Arcorri része hosszúkás, orrháta egyenes, orrtükre fekete. Nagy, kerek, feketén keretezett szeme nem dülledhet ki. Mint minden fehér kiskutya, kissé több gondozást igényel. Lazán és selymesen leomló bundáját hetente két-három alkalommal ajánlott alaposan átkefélni és megfésülni. A szemek ápolása is legalább ilyen fontos, hogy elkerüljük, illetve halványítsuk a könny-nyomokat.
A bolognese szőrzete az egész testen hosszú, az orrháton rövidebb. Inkább lágy, de nem lesimuló, hanem bolyhos, sohasem képez rojtokat. Színe hófehér, bármilyen folt és minden más fehér árnyalat nélkül. Tartásával kapcsolatos előny még, hogy szagtalan, szőre nem vedlik és nyírni sem kell.
A bolognai komoly, nem túl élénk, de figyelmes és nagyon ragaszkodó kutya. Öleb ügyen, de rendkívül éber. Mind a hidegre, mind a melegre meglehetősen érzékeny és a táplálékára is oda kell figyelni. A házban kell laknia, csak lakásban tartható.
